Kultúra

A legnagyobb és legdrágább ékszerek a BÁV történetéből

Ha eljegyzésről van szó, a méret a lényeg: a szerelem mérete. Persze sokan vannak, akiknek az sem mindegy, hogy mekkora a kő, amely a párás tekintetű menyasszony ujjára kerül. Az igazi különlegességekre vadászóknak a BÁV aukciói komoly segítségükre lehetnek, nem csak gyűrűk frontján, hisz évről évre felbukkan egy-egy rekorder drágakővel díszített ékszer, ami szerelmi zálogon túl befektetésnek sem utolsó.

Csillogós ötös

Az utóbbi években egyre több nagyméretű drágakővel díszített, rekordáron elkelt ékszerről kapunk hírt, ám a BÁV történetében a 2016-os év még így is mindig emlékezetes marad, ugyanis az volt az év, amikor egy ötkarátos gyémántot tartalmazó szoliter gyűrűt tízmillió forintért ütöttek le az aukción, ezzel pedig az egyik első olyan eladás volt az aukciósház története során, amely már megközelítette a nemzetközi árakat. Azóta persze ezt a mérföldkövet már több gyűrű, nyakék és egyéb ékszer is meghaladta: tavaly például már egy lényegesen kisebb, 3,9 karátos briliánssal díszített gyűrű is meghaladta a tízmillió forintos eladási árat – mégsem tudott rekorder lenni, néhány évvel korábban ugyanis már ennek közel a háromszorosáig pörgött a BÁV számlálója.

BÁV

Art deco, te csodás

A közel háromszoros ár egészen pontosan huszonnyolc millió nyolcszázezer forintot jelent, ez volt az az összeg, ami évekig csúcstartó volt a BÁV ékszereladásai között. A tekintélyes összeget a 2018-as karácsonyi ékszeraukción fizették ki egy art deco platina karkötőért. Ez a karkötő nem egyetlen nagy briliánssal győzte meg későbbi tulajdonosát, hanem a sok kicsi sokra megy elvével: az ékszeren ugyanis nem kevesebb mint háromszázhuszonkét darab, összesen 21 karátnyi briliáns kapott helyet. Sokan bíztak benne, hogy ez a rekord nem lesz hosszú életű, ugyanis egy évvel később egy másik art deco ékszer, egy nyakék ára is szépen menetelt felfelé, egészen meg is közelítette a 28,8 milliós álomhatárt, ám végül meghaladni nem tudta: huszonnégymillió forintért talált gazdára. A 2018-as rekord pedig évekig megdöntetlen maradt.

Nyolc szög, nyolc karát – dupla rekord

Jött viszont a 2021-es év, mely a rekordok éve volt az aukcióháznál, e rekordok közül kettővel ugyanaz az egy ékszer büszkélkedhet: a tavaly decemberi, 78. Művészeti aukción licitre bocsátott gyűrű, melyen egy 8,27 karátos halványsárga, nyolcszögletű briliáns volt a középpontban. Ez a briliáns volt a rekord egyik okozója, soha korábban nem volt ugyanis ekkora briliáns az aukciósház egyetlen ékszerén sem. Így aztán érthető, hogy a további két, háromszögletű gyémánttal is díszített gyűrű végül 43,2 millió forintért kelt el, ezzel pedig a magyarországi aukciók történetének legdrágábban elkelt ékszere.

Hat évig tartott a méretduplázás

Ugyan az eddigiek is egészen elképesztően hangzottak, a BÁV még képes emelni a tétet, és a 2022 májusában tartandó aukcióján történetének legnagyobb briliánsát kínálja licitre, ezúttal nem egy gyűrű, hanem egy függő formájában. A követ nemcsak mérete – amely tíz karát, azaz kétszer akkora, mint a cikk elején említett, mindössze hat évvel ezelőtti méretrekorder – miatt olyan exkluzív, hanem a formája miatt is: a briliánst szív alakúra csiszolta alkotója. Ez a hatalmas kő ráadásul nem is az egyetlen az ékszeren, hanem további negyvennégy kisebb briliáns veszi körbe, így emelve ki a rekordméretű kő sejtelmes halványsárga színét. A különleges függőt vékony fehérarany, ötsoros anker lánc teszi teljessé. A GIA tanúsítvánnyal rendelkező nyakék harminckét millió forintról indul, és esélye van a korábbi negyvenhárom millió forintos ékszerrekord megdöntésére is.

BÁV

Szponzorált tartalom

79. Művészeti Aukció 2022. május 16-17. 18:00 / MOM Kulturális Központ.

A cikk a BÁV támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik