Zdroba Patrik tavaly nyáron kérte meg barátnője, Betti kezét. Mostanra már belevágtak az esküvőszervezésbe, és bár még nagyon az elején járnak, azt már megbeszélték, hogy mindketten szeretnének gyereket. Az énekes azt sem bánná, ha a menyasszonya várandósan lépne oltár elé, Betti viszont inkább várna addig, amíg lemegy az esküvő. Ami pedig a baba nemét illeti, Zdroba biztos benne, hogy kislányuk fog születni. Sőt, már a neve is megvan, Liának fogják hívni.
Valahogy érzem, hogy kislány lesz. Annyira benne vagyok ebben. Hidd, el az lesz. Érzem
– mondta a Reggeli mai adásában az énekes, majd magabiztosan hozzátette, hogy azt is tudja, hogyan fog kinézni a Bettivel közös kisbabájuk.