Történelmi léptékű feladat vár a fiatalokra – mondta a Fidesz elnöke.
Nem gondoltam volna 1990-ben, hogy húsz évvel később a politikai pálya felé orientáló fiataloknak ugyanazt a harcot kell és érdemes megvívniuk, „amit mi azt hittük, hogy végérvényesen megvívtunk” – hangoztatta.
Kijelentette: a szabad Magyarországért végzett munkájukat az idő nem ítélte elég súlyosnak, az egész rendszerváltást kisiklatták, „ki kell egyenesíteni ezt az ösvényt”, mert amelyen most járunk, azon nem érkezünk meg a szabad Magyarország világába.
Abban bízom, hogy a szabadság ma legalább annyira hevíti az ifjúságot, mint húsz évvel ezelőtt az akkoriakat – tette hozzá.
