Belföld

Gál: abba kell hagynunk a szekértábor-politizálást

Károsnak tartja a párton belüli szekértábor-politizálást, és a tartalmi kérdések előtérbe helyezését szorgalmazza Gál Zoltán, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban.

Úgy vélte, változtatni kell azon, hogy „átláthatatlan személyi alkuk határozzák meg a párton belüli folyamatokat, (…) a tartalmi kérdéseket háttérbe szorítják a hatalmi technikák”.
A politikus sérelmezte, hogy a párt egyes szervezetei az EP-kampány kellős közepén minden politikai erejüket lekötötték a listaállítással.

Véleménye szerint az MSZP-nek meg kell akadályoznia, hogy a Fidesz önállóan vagy a Jobbikkal közösen kétharmados többséget szerezzen az Országgyűlésben a következő választáson. „Egy eredményes válságkezeléssel elszámolni képes párt kidolgozhat olyan választási stratégiát, amellyel elérjük, hogy az egyéni körzetek legalább negyedében MSZP-s jelölt nyerjen, ha ez így van, akkor a jelöltállítást ehhez a stratégiai célhoz kell igazítani” – mondta a politikus a Népszabadságnak.

Hozzátette: ez annak kimondását igényli, hogy a listaállítást azonnal fel kell függeszteni.

Gál Zoltán szerint jelenleg az MSZP-ben nagyon kevés ember kezében koncentrálódik a hatalom, az ügyek mégis szétfolynak, aminek szerinte az lehet az oka, hogy a kevés ember mögött kiterjedt érdekcsoportok húzódnak, és ezek oltják ki egymást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik