Szórakozás

Radics Gigi: Ha minden szépségtanácsadást elfogadtam volna a kommentelőktől, úgy néznék ki, mint egy kriptaszökevény

Life TV
Life TV
Szerencsésnek tartja magát, mert sosem foglalkozott a rosszindulatú hozzászólásokkal.

Radics Gigi szerda reggel a Life TV Ébredj velünk című műsorában járt, amiben főként arról beszélt, szerinte attól függetlenül, hogy anyává vált, még nem jelenti azt, hogy visszafogottan kell öltözködnie. A műsorban kitértek arra is, hogy korábban sem foglalkozott túl sokat a kommentelők véleményével, pedig már azóta, hogy 10 évesen megjelent az első videóklipje, folyamatosan kapja a beszólásokat.

Nyilván mindig megkaptam az éppen adott formámat illetően, hogy hogy nézek ki, meg mit kéne csináljak, hogy ez máshogy legyen. De hát amennyi szépségtanácsadást kaptam már az oldalamon, és ha elfogadtam volna őket, úgy néznék ki, mint egy kriptaszökevény.

Ezután arról beszéltek, mennyire szerencsés, hogy nem kavarják fel őt ezek a kommentek.

Szerencsés vagyok, hogy minden rendben van körülöttem. Nyilván vannak hullámvölgyek az ember életében karrier tekintetében is, meg a magánéletében is, de valahogy sosem kerültem úgy padlóra, hogy ne tudjak felállni. És ezt csakis a családomnak köszönhetem. Ők tudat alatt mindig nagyon pozitívan gondolkodó emberek voltak, és ezt rám akasztották.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik