Gazdaság

4-5 év múlva érhetjük el a válság előtti szintet

Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre vonatkozóan - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Parragh László, az MKIK elnöke a felmérést ismertető szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: az index minden összetevője javulást mutat, bár a bizonytalansági tényező továbbra is magas, ami azt jelzi, a vállalatok nem biztosak a folyamatok tartósságában.

Parragh László elmondta, hogy a kis-, közepes és nagyvállalatok egyaránt kedvezőbben látják kilátásaikat, az exportra termelők bizakodóbbak, mint a belső piacon működők. Ez azt mutatja, hogy a belső fogyasztás még mindig nem mozdult el, bár a cégek bíznak a kedvező folyamatok alakulásában.

A válaszadók többsége beruházást tervez, főleg az exportra termelő gépipari cégek. Ugyanakkor az építőipar továbbra is depressziós állapotot mutat. A munkaerőpiacon bár megállt a létszámleépítés, hirtelen bővülés nem várható, vagyis a munkanélküliek felszívását nem tudja megoldani a piac – emelte ki Parragh László.

Az MKIK elnöke úgy vélekedett, hogy a vállalatok pozitív várakozása a kormányváltással is összefüggésben van. A vállalatok hisznek abban, hogy a piacon kedvező elmozdulás lehet.

Tóth István János, az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) ügyvezető igazgatója kiemelte: a nemzetközi adatokból az látszik, hogy a válság túl van a fordulóponton, így a magyar vállalatoknak várhatóan lesz külpiacuk.

Szerinte Magyarország 4-5 év múlva éri el a gazdasági válság előtti szintet. A kamara véleménye szerint gyors is lehet a gazdasági válságból való kilábalás. Az export akár az év végére is elérheti a válság előtti szintet – mondta Parragh László.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik