Belföld

13 éves gyerek vezetett a forgalomban Kókán, apja büszkén videózta

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a 13 éves gyermekét lakott területen belül tanította vezetni úgy, hogy a hátsó ülésen másik, szintén kiskorú gyermeke foglalt helyet.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy büntetővégzésben meghozandó felfüggesztett szabadságvesztést és járművezetéstől eltiltást kértek az édesapára.

Hozzátette, a férfi elismerte, hogy átengedte a volánt, de azt nem, hogy ezzel veszélyeztette a gyerekeit.

A férfi Kóka belterületén engedte át kiskorú gyermekének az autójuk vezetését tavaly júliusban. A gyermek hosszú percekig vezetett úgy, hogy a hátsó üléssorban lévő gyerekülésben a férfi kisebbik gyermeke utazott.

Az elkövető a cselekményt telefonjával felvette és feltöltötte a legnépszerűbb közösségi oldalra is, ahol azt többen látták és reagáltak rá.

A férfi a vezetés átengedésével nemcsak a KRESZ szabályait ellen vétett. Felelőtlen magatartásával nevelési kötelességeit is súlyosan megszegte és veszélyeztette mindkét gyermeke testi és erkölcsi fejlődését.

A Nagykátai Járási Ügyészség járművezetés tiltott átengedésének vétsége és kettő rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt állítja bíróság elé a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik