Négy hónap késéssel rendezett hotelszámla miatt mondott le szerdán Joze Podgorsek szlovén mezőgazdasági miniszter – közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV). A tárcavezető sajtóközleményében azt írta: sajnálja a kiegyenlítetlen szállodai tartozás körüli botrányt, de mint írta: hiba történt, a számlát később kellett volna megkapnia, de a hotel nem küldte el számára.
Kiemelte: kizárólag a késedelmes fizetés miatt mond le, ezzel felelősséget vállal a tettéért. „Ez tény és sajnálom” – írta, hozzátéve: a felületességét kihasználták azok, akik ezt ki akarták használni.
A botrány azután robbant ki, hogy a sajtó kiderítette: Podgorsek a Hotel Bohinjban töltött januári tartózkodása után nem fizette ki a 800 eurós számlát. Szlovén lapok kedden arról számoltak be, hogy a miniszter számláját kiegyenlítette a KZK mezőgazdasági társaság, amellyel az agrártárca több mint két éve perben áll bérelt állami termőföldek miatt. A KZK egészen a közelmúltig Damian Merlak kriptomilliomos tulajdonában volt, aki a Bohinj Hotel tulajdonosa is egyben.
Podgorsek a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) jelöltjeként került be a Janez Jansa miniszterelnök vezette kormányba. Bár a párt később kilépett a koalícióból, a miniszter nem mondott le a posztjáról. Idén januárban bejelentette, hogy a konzervatív Új Szlovénia (NSi) listáján indul a vasárnapi parlamenti választásokon.
(MTI)