A búcsúztatásoknak van egy fontos jellemzőjük: a főszereplő általában már nem él a ceremónia napján.
Nigel Thompson azonban nagyon szeretett volna (aktívan) jelen lenni, amikor szerettei végső búcsút vesznek tőle, így az 57 éves Moonee Ponds-i (Victoria állam, Ausztrália) férfi elhívta barátait és családját a virrasztására, hogy együtt, méltó ódon ünnepeljenek meg egy szépen leélt életet.
Az ötgyerekes édesapa március 31-én vicces sztorikkal és rengeteg pezsgővel várta a búcsúztatóit. A Daily Mail szerint Thompson azt mondta az ötletről: ha a világjárvány megtanított minket valamire, akkor az az, hogy az élet rövid.
Van humorérzékem, szeretek nevetni, de az emberek félnek röhögni egy temetésen. Egy élő megemlékezésen azonban az emberek bátran mesélhetnek vidám történeteket és nevethetnek, mert az életet ünneplik, nem pedig a halál miatt gyászolnak.
Az ötlet onnan származott, hogy Thompson apjának temetése nem olyan volt, mint amilyet valószínűleg „szeretett” volna magának. Amikor apja három évvel ezelőtt meghalt, egyházi búcsúztatásban volt része, holott a férfi nem is volt hívő. A ceremónián ráadásul egyáltalán nem jött át, hogy az elhunyt életében egyébként milyen nagyszerű ember és családapa volt.
Nigel Thompson ezért úgy döntött, inkább saját kezébe veszi a dolgokat, és saját megemlékezést tart, „amíg még itt van”.
Meghívta azokat az embereket, akik a legfontosabbak neki, összegyűtötte a kedvenc zenéit, és mulattak egy jót. A rendezvényt a Bare Cremation szervezte – a temetkezési cég profiljához tartozik az élő búcsúztatás: céljaik között szerepel, hogy változtassanak azon, ahogy az emberek a temetésekről gondolkoznak.
Last week we had the honour of arranging the living memorial of Aberfeldie Bowls Club President, Nigel Thompson. Thanks to @theprojecttv for capturing the special moment. #lifecelebration #notgoodbyeyet https://t.co/avN3qWzOrW
— Bare Cremation (@barecremation) April 7, 2022