Belföld

Akik minden választást túlélnek

Bár az európai parlamenti választás csak vasárnap lesz, vannak pártok, amelyekről már most is tudható, nem járnak majd sikerrel. A MIÉP már a kopogtatócédula-gyűjtésnél elbukott, de a közvélemény-kutatók a Munkáspártnak vagy az MCF-Roma összefogás jelöltjeinek sem jósolnak nagy jövőt. Az ügyesebb pártvezetők azonban túlélik a kudarcokat, legfeljebb a párt szakad.

Lapunk arra a kérdésre kereste a választ Juhász Attilával, a Political Capital igazgatóhelyettesével, hogy a kispártok első emberei megúszhatják-e a kudarcot.

„Hogy egy pártban mennyire erős az elnök pozíciója, az elsősorban nem a párt méretétől vagy eredményeitől, hanem az adott párt belső tagoltságától, szervezetétől, centralizáltságának fokától függ. Így a párt választási eredményei nem érintik automatikusan a pártelnököt, azzal együtt sem, hogy természetesen a belső erőviszonyokra mindig hatással van egy-egy kudarc” – mondja a politológus.

Orbán maradhatott

Egyébként nagyobb pártoknál sem ritka az, hogy a pártelnök egy vesztes választás után is pozícióban marad, erre a legjobb példa a Fidesz, amelyben annak ellenére megingathatatlan maradt a pártelnök, hogy a két legutóbbi parlamenti választást elvesztette.

ep-választás

Az EP-választásról, a listát állító pártokról, a szavazás menetéről, illetve az EU intézményeiről részleteket és minden nap friss híreket olvashatnak az FN A film honlapja

->

Ugyanakkor következmények mindig vannak, ha ez nem is azonnal vagy nem is a pártelnök leváltásában mutatkozik meg. 2006 után a MIÉP és a Munkáspárt esetében például nem sikerült megbuktatni a párelnököt, de pártszakadás következett be. Így vált ki a Thürmer Gyula vezette Munkáspártból Vajnai Attila vezetésével a Munkáspárt 2006.

A MIÉP-ben pedig szintén szakadás következett be, a belső ellenzék a 2008-as tisztújítás után pert is indított Csurka István ellen. A Fővárosi Ítélőtábla nemrég meghozott döntése szerint Csurka István szabálytalanul hívta össze a MIÉP-tisztújítást, pártelnökké választása ezért semmis. Eközben a MIÉP el is vesztette egykori szavazói jórészét, sokan átléptek a Jobbikba, sőt ez a folyamat jelenleg is zajlik – jegyzi meg a Political Capital igazgatóhelyettese.

Pénz és szelvény

Felmerül, hogy egy – a választásokat sorozatosan elbukó – párt miből él. Azoknak, akik 2006-ban egy százalék feletti eredményt értek el, jár az állami támogatás, ezenkívül pedig tagdíjakból és adományokból gazdálkodhatnak.

A kisebb politikai szervezetek ráadásul természetbeni segítséget is kapnak a nagy pártoktól, akik – ha érdekük úgy kívánja – szívesen segítenek az ajánlószelvény-gyűjtésben.

Végső soron azonban ezek a parlamenten kívüli kis pártok nagyon kevés pénzből gazdálkodnak. Két választás között azért is nem észrevehetőek, mert egy-egy lap kiadásán túl komolyabb kampányokra nincs forrásuk, ilyenkor igyekeznek valamennyi pénzt összegyűjteni a következő megmérettetésre.

Akik mentek

Van, aki belebukik a választási vereségbe, 2004-ben például Medgyessy Péter (MSZP) miniszterelnök kényszerült távozni, részben a szocialista párt sikeresnek nem mondható EP-választási eredménye miatt.

A közelmúltban pedig Olaszországban volt vezetőváltás, amikor egy csúfosan elbukott szardíniai tartományi választás miatt távozott a baloldal éléről Walter Vetroni, egykori római polgármester, akit sokáig az egyetlen esélyesnek tartottak, hogy elmozdítsa a hatalomból Silvio Berlusconit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik