A pénteki, első mérkőzésen gólnélküli döntetlen született, így a portugál-bosnyák találkozón várhattuk a legnagyobb izgalmakat a négy pótselejtező közül.
A luzitánok azonban alaposan bekezdtek, a 8. percben Cristiano Ronaldo szabadrúgásgóljának köszönhetően már vezettek is, majd az első félidő közepén Nani akasztott távolról óriási gólt a vendégek kapujába.
A bosnyákok Misimovic büntetőjével a szünet előtt szépítettek, így minden nyitott maradt a második játékrészre.
Az 53. percben aztán újra érkezett Cristiano Ronaldo, a leshatáron kiugrott, majd a kapus mellett is elhúzva a hálóba gurította a labdát. Ráadásul a reklamáló Lulic megkapta a második sárga lapját, így megfogyatkozott Bosznia-Hercegovina válogatottja.
A vendégeknek tíz emberrel is sikerült újra közelebb zárkózniuk, Spahic közelről volt eredményes. A folytatásban viszont már csak a hazaiaknak termett babér, Helder Postiga találata után Miguel Veloso szabadrúgásból szerzett gólt, majd ismét Postiga volt eredményes, beállítva a 6-2-es végeredményt.
A mérkőzés összefoglalója (Ronaldo szabadrúgásgólja 0:20-tól):
Portugália a győzelmének köszönhetően utolsóként kijutott a jövő évi, lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra.
A további három pótselejtezőről IDE kattintva olvashatnak!
Piros lap: Lulic (54., Bosznia-Hercegovina)