Belföld

Két lázadó ül a szocialista frakcióban

Szanyi Tibor és Laboda Gábor is jelezte, hogy nem fogja támogatni a jövő heti zárószavazáson a vagyonadóról szóló jogszabályt.

Az MSZP-frakció senkinek nem adott felmentést a szavazás alól, de ezt csak Szanyi Tibor kérte. Laboda Gábor, Ürüm szocialista polgármestere pedig közölte a frakcióvezetéssel: nem fogja támogatni a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot.

Laboda Gábor elmondta, korábban jelezte a frakcióvezetésnek, hogy nem fogja megszavazni a vagyonadóhoz benyújtott módosító indítványokat és jövő héten magát a törvényjavaslatot sem, mert azt polgármesterként nem tudja vállalni.

Mint mondta, Ürömön jelenleg is van ingatlanadó, de az a tulajdonosok tíz százalékát sem érinti, az új vagyonadót azonban már a háztulajdonosok felének fizetnie kell. Véleménye szerint aránytalan az ingatlanadó településenként meghatározott mértéke, s az is látható, hogy a gazdagabbak találhatnak majd kibúvót a törvény alól.

Szanyi Tibor nem kapott felmentést a kötelező szavazás alól, tartózkodott a vagyonadóhoz benyújtott, az MSZP által támogatott indítványoknál, így Laboda Gáborhoz hasonlóan büntetésre számíthat. Szanyi Tibor nem ért egyet a vagyonadó koncepciójával, ezért nem szavazza meg a törvényt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik