Foci

Ezúttal már gólok is estek a Copán

A világbajnoki negyedik Uruguay döntetlennel, Mexikó egy Chile elleni vereséggel nyitott a dél-amerikai kontinenstornán.

Mint ismert, vasárnap nem kényeztettek el minket a csapatok, a Brazília – Venezuela és a Paraguay – Kolumbia összecsapáson is csak helyzeteket láthattunk, gólt nem.

Magyar idő szerint kedden hajnalban az első meccsen már nem kellett várni sokat az első találatra, más kérdés, hogy ezt némi meglepetésre Peru szerezte Uruguay ellen: Paolo Guerrero volt az elkövető.

A torna megnyerésére is esélyesnek tartott uruk még az első játékrészben egyenlíteni tudtak, a Liverpool üdvöskéje, Luis Suarez a félidő hosszabbításában egalizált. A második etapban nem vitték túlzásba a támadást a felek, ugyanakkor mind a két oldalon volt meccslabda: előbb Diego Forlán bombázott fölé ígéretes helyzetből a 69. percben, majd a hajrában a Fiorentinát erősítő Juan Manuel Vargas bólintott mellé bevetődve.

Uruguay tehát a rivális Argentína, illetve Brazília után szintén döntetlennel kezdte meg a torna küzdelmeit.

Később a csoport másik mérkőzésére került sor, Chile csapott össze a fiatalokból álló mexikói nemzeti csapattal. Az első felvonásban a mindössze 19 esztendős, ezen a találkozón debütáló Nestor Araujo szerezte meg a vezetést a közép-amerikai gárdának, ám a második felvonásban két gólt is eredményezett a chilei mezőnyfölény, így 2-1 lett a vége.

Most szünnap következik a Copa Américán, magyar idő szerint csütörtökön hajnalban következik az Argentína – Kolumbia összecsapás.

A tornához kapcsolódó hír, hogy Antonio Valencia, a Manchester United játékosa nem állhat majd az ecuadori válogatott rendelkezésére, mivel a Paraguay elleni döntetlen során bokasérülést szenvedett.

Eredmények – C csoport

Uruguay – Peru 1-1 (1-1)
Gólszerző: Suarez (45.) illetve Guerrero (23.)

Chile – Mexikó 2-1 (0-1)
Gólszerző: Parades (67.), Vidal (73.) illetve Araujo (41.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik