Belföld

Tizenkét vádlottja van a Kecskemét főterén lévő tömegverekedésnek – videón a balhé

Minősített garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség a város főterén történt tömegverekedés tizenkét résztvevője ellen. Két társaságba tömörülve kölcsönösen ütötték és rúgták egymást. A verekedés során pedig kés és pezsgősüveg is előkerült.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az egyik ittas társaság – öt férfi és két nő –  három tagja egy tavaly szeptemberi éjszaka keveredett szóváltásba egy másik ittas társasággal, ami öt férfiből állt. A szóváltás után tömegverekedés tört ki közöttük, amibe a nagyobb társaság többi tagja is „beszállt”.

A két társaság tagjai mintegy húsz percen át kölcsönösen ütötték és rúgták egymást, amelyet a főtéren lévő térfigyelő kamerák is rögzítettek. A nagyobb létszámú társaság két tagjánál kés is volt, amivel megfenyegették a másik csoport tagjait. Az egyik késes garázda a másik társaság egyik tagját egyszer meg is szúrta a késsel a csípőjénél.

A tömegverekedés során egy pezsgősüveg is előkerült: a nagyobb társaság egy férfi tagja az üveggel fejen ütötte az ellenfél csoport két tagját. A második ütésnél a pezsgősüveg szét is tört a bántalmazott férfi fején.

A tömegverekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget. A csípőn szúrt vádlott, valamint az a férfi, akinek a fején széttört a pezsgősüveg, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Könnyű testi sértés miatt nem kérték a bántalmazóik megbüntetését.

A balhézók közül hárman letartóztatásban vannak, a többiek szabadlábon védekeznek. A járási ügyészség a nagyobb társaság tagjait csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal, míg a másik társaság tagjait csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja.

 

Olvasói sztorik