Belföld

Nagyobbat nyert Gyurcsány a Fidesznél is

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Bármilyen meglepő, nem az újabb kétharmadot bezsebelő Fidesz, hanem a Demokratikus Koalíció a választás legnagyobb nyertese, legalábbis ha a frakciópénzeket nézzük. Gyurcsány Ferencék évi majdnem 400 millió forinttal több forráshoz juthatnak az Országgyűléstől, mint eddig. A legnagyobb vesztes – anyagi értelemben is – a Jobbik, amely közel félmilliárdot bukik.

Hiába az ellenzék választási összeomlása, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció a 24.hu számítása szerint közel 400 millió forinttal több pénzt kap majd az eddigiekhez képest a frakciója után. A végleges, ám még nem hivatalos eredmény szerint az eddigi 9 helyett 15 DK-s került be a parlamentbe (valójában 16 hely jutott nekik, de megállapodásuk alapján egyet át kell adniuk az LMP-nek, hogy ott is meglegyen az ötödik ember az önálló frakcióhoz). De még így is az eddiginél sokkal nagyobb állami támogatáshoz juthat a DK képviselőcsoportja:

az előző ciklusban 64 millió forintos havi parlamenti büdzséjük 97 millióra hízik, ami éves szinten majdnem 1,2 milliárd forintot jelent.

Ebben benne vannak a működési kiadások és a képviselői asszisztensekre, valamint szakértőkre fordítható bérkeret is. Érdeklődtünk a frakciónál, hogy mire használnák a növekményt, de azt üzenték, hogy egyelőre nem kívánnak nyilatkozni erről a kérdésről.

A választás legnagyobb vesztes a Jobbik, amelynek frakciója jelen állás szerint 490 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, mint eddig, 1 milliárd 260 millióról alig 770 millió forintra zsugorodik az éves keretük. A választás előtt ugyanis 17 jobbikos ült a parlamentben (a ciklus 2018-as kezdetén pedig még 26), májustól viszont csak kilencen lesznek, ezért sokkal kisebbre kell vágni a szakértői gárdát, ha nem akarják drasztikusan csökkenteni a béreket.

Kerestük a Jobbikot, ahol azt válaszolták, hogy még nem számolgattak, mert megvárják a hivatalos végeredményt. Amivel egyébként még nőhet eggyel a frakciójuk létszáma, a DK-s Dobrev Klára ugyanis EP-képviselőként nem veheti fel az országgyűlési mandátumát, ez esetben pedig automatikusan a jobbikos Végh Noémi töltheti be a helyét, aki a 39. volt az ellenzék közös listáján, így épphogy nem került be a parlamentbe. A 40. ugyanakkor a DK-s Manhalter Dániel, így ha Márki-Zay Péter sem veszi át a mandátumát, amint utalt rá, akkor Gyurcsány pártja nem bukik el mandátumot. Ha viszont felveszi, és a jogszabályoknak megfelelően 30 napon belül lemond róla, akkor a Párbeszéd kvótáján Dorosz Dávid vagy Kocsis-Cake Olivio kerülhet a helyére. (Karácsony Gergely főpolgármester már korábban tudatta, hogy bár nem ül be a parlamentbe, felveszi a mandátumot, és párbeszédes párttársának, Szabó Rebekának adja majd tovább, vagyis az ő kiszállása nem változtat a számításunkon.)

Made with Flourish

Az MSZP-képviselőcsoport büdzséje 330 millió forinttal lesz kevesebb, mivel öt képviselői helyet veszítettek, és csak tízen maradtak. A Párbeszéd viszont 130 millió forinttal gazdagabb lesz, mivel ötről hétre nő a frakció létszáma (bár mint említettük, ha Márki-Zay helyére nem párbeszédes kerül, akkor ennél kisebb lesz a növekmény).

A két újonc párt közül a Momentum tizenegy politikussal képviseltetheti magát a parlamentben, ami rögtön évi 925 millió forintos büdzsét jelent nekik. A Mi Hazánk frakciója a múlt hét közepén még 660 millió forintos kerettel kalkulálhatott, szombat estére azonban a külképviseleteken leadott voksok összesítése után kiderült, hogy nem hét-, hanem csak hattagú lesz a képviselőcsoport, így kénytelenek lesznek beérni 590 millióval.

Az LMP is veszít költségvetési támogatást azzal, hogy az eddigi hat helyett az új parlamenti ciklusban már csak öt képviselőjük lesz (ez is csak a DK segítségének köszönhetően). Ők így 530 millióból gazdálkodhatnak.

A kormányoldalon a KDNP-nél nem változik a frakció létszáma, sőt ugyanazok fognak ott ülni, mint eddig, és marad a közel 1,3 milliárdos keretük is. A KDNP képviselőcsoportja is népesebb lesz ugyanis, mint a legnagyobb ellenzéki frakció, a DK-é.

A legtöbb pénzből természetesen a legnagyobb frakció gazdálkodhat: a Fidesznek több mint 7,3 milliárd forint jut a 118 képviselője után. Két fővel bővül a létszám az előző ciklushoz képest, ami 130 millió forintos többletforrást jelent.

Jelenleg nincs független képviselő, de ha valaki kilép a frakciójából, azt természetesen a képviselőcsoport is megérzi. Egy képviselő kiválása legalább 60, de akár 95 millió forintba is fájhat. A független képviselők egyébként jóval kevesebb forráshoz jutnak, mint a frakciók: a munkáját segítő asszisztensekre a képviselői alapfizetés kétszeresét, azaz 2,6 millió forintot költhetnek havonta, a kiadásokra az alapfizetésüknek megfelelő összeget, 1,3 millió forintot, plusz más jogcímen működési költségekre, irodai berendezésekre, felszerelésre havi 526 ezer forintot adhatnak ki.

Párt- és frakciópénzek

A frakciók költségvetése több elemből tevődik össze. Egyfelől áll működési támogatásból (ami a képviselői alapfizetés tízszerese, plusz képviselőnként az alapfizetés 40 százalékának megfelelő összeg, amely a kormánypártiaknál 30 százalék). Szintén jár pár millió havi szinten a felszerelésekre és irodai működési költségekre (képviselőnként az alapfizetés ötven százaléka). A legnagyobb tételt a stáb működtetésével kapcsolatos költségek jelentik. Asszisztensekre 2,6 millió forintot fordíthat egy képviselő (ezt a keretet továbbadhatják a frakciójuknak), ezenfelül a frakciók minimum 11 millió forintot költhetnek havonta szakértőkre, de minél nagyobb a frakció, annál nagyobb ez az összeg, a Fidesznél például meghaladja a 160 millió forintot.

 

A frakciópénzeken kívül kapnak párttámogatást is a választáson legalább 1 százalékot elérő pártok, amit a választási szereplést figyelembe véve osztanak szét. A Fidesznek jelenleg 967,8 millió forint, a Jobbiknak 510,3, az MSZP-nek 305,5 millió, a DK-nak pedig 207,1 millió forint jár. Ebben is jelentős átrendeződés várható majd az ellenzék oldalon a DK és a Momentum javára, illetve a Jobbik és az MSZP kárára. A pártok anyagi mozgásterét pedig a pártalapítványaik költségvetési támogatása is bővíti, a Fideszé közel másfél milliárdot, a Jobbiké 702 milliót, az MSZP-é pedig 359 millió forintot kapott eddig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik