Az Index információi szerint az ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését kéri, hogy az MDF-elnök és az egykori frakcióvezető számot adhasson a megfigyelési botrányban játszott szerepéről.
Dávid Ibolya Szilvásy Györgyhöz hasonlóan azzal szembesülhet, hogy személyes adatokkal való visszaéléssel gyanúsítják meg, Herényi esetében zsarolás állhat az idézés hátterében – olvasható a portál cikkében.
Dávid Ibolya szerint téves információ jelent meg vele kapcsolatosan, semmi nem támasztja alá az index.hu értesülését. Az MDF elnöke ezt arra reagálva mondta az MTI-nek, hogy az internetes portál szerdán azt közölte, az ügyészség mentelmi jogának felfüggesztését kéri.
A pártelnök elmondta, a tanúkénti meghallgatáshoz nem szükséges a mentelmi joga felfüggesztése. Téves az információ azért is, mert a Legfőbb Ügyészség nem sért üzleti titkot, és belső információt jogosulatlanoknak nem szolgáltat ki – tette hozzá.
Forrás: Index, MTI
