A brit Economist-csoporthoz tartozó, kizárólag európai uniós ügyekkel foglalkozó független lap csütörtökön megjelent legfrissebb számában Cserekapus címmel közölt portrét a kormányfőről.
Ebben egyebek között azt írta, hogy megfigyelők szerint Bajnai némiképp bizonytalanul mozog a magyar politika kíméletlen világában. Úgy vélte, ügyes, intelligens emberről van szó, aki mindazonáltal nem annyira színes egyéniség, mint az elmúlt évek politikáját meghatározó Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor. A lap emlékeztetett a miniszterelnöknek arra a kijelentésére, hogy mostani megbízatásán túlmenő politikai ambíciói nincsenek.
A kormányzó MSZP és a párton kívüli, „szabadpiacpárti és technokrata” miniszterelnök viszonyát a lap konfliktusosként jellemezte. A kormányfő egy meg nem nevezett régi barátját idézve a European Voice úgy fogalmazott: a gazdasági válság miatt a dolgok „eléggé rosszul állnak ahhoz”, hogy a szocialista párt befolyásos személyiségei felsorakozzanak Bajnai mögött, akit válságkezelő programot végrehajtani képes dzsokerként kezelnek. Hozzátette, hogy Bajnai meglehetősen kiszolgáltatott a párt belső hatalmasságai által alkotott körnek, amelynek ellenőrzése már a nagyobb támogatottságot élvező Gyurcsánynak is nehézségeket okozott.
