Gazdaság

Mélyül a recesszió Görögországban

A recesszió az előző negyedévhez és a várakozásokhoz képest is mélyebb.

Görögországban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a gazdasági teljesítmény a második negyedévben, elemzők szerint főként az adósságválság kezelését szolgáló megszorító intézkedések hatására.

A görög statisztikai hivatal (ELLSTA) csütörtöki közleménye szerint a hazai össztermék (GDP) 1,5 százalékkal maradt el az április-júniusi időszakban az év első három hónapjához képest. A recesszió az előző negyedévhez és a várakozásokhoz képest is mélyebb; január és március között 0,8 százalékkal csökkent a GDP, elemzők pedig a második negyedévre 1 százalékos visszaesést valószínűsítettek.

Az előző évitől 3,5 százalékkal maradt el a GDP a második negyedévben, az első negyedévi 2,3 százalékos csökkenés után.

A görög gazdaság 2008 eleje óta lassul, 2009-ben pedig 2 százalékkal csökkent a GDP, míg a kormány 1,5 százalékos csökkenésre számított.

Az államháztartási hiány és az államadósság elszabadulása miatt az idén májusban az IMF és az EU 110 milliárd eurós hitelkeretet nyitott meg az ország számára, a kormány pedig megszorításokat vezetett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik