Orbán Viktor a munkahelyteremtés megoldását nem a külföldi befektetőktől várja, jelenlétüket fontosnak tartja, hanem mint mondta: “Munkahelyet a magyar kis- és középvállalkozók fognak teremteni. Ezért, ha munkahelyet akarunk a magyar kis- és középvállalkozóknak kell elsősorban kedvező föltételeket teremteni. A Széchenyi Tervet újraindítanánk, mivel a magyar kis- és középvállalkozók a gazdasági konzultáció keretében világossá tették, hogy szükségük van rá.”
Kuncze Gábor úgy véli, hogy a politikának nem lenne szabad beleszólni a gazdaság működésébe. Majd azt hangsúlyozta, ha a gazdaságot hagyja az állam működni, akkor magyar kis- és középvállalkozó és az egyébként az ország számára nagyon fontos külföldi befektetők el fogják rendezni a gazdaságot. A szabad verseny gerjeszti a növekedést, ez pedig további munkahelyek teremtéséhez vezet.
Gyurcsány Ferenc a gazdaság valamennyi szereplőjével egyetértésben nyúlna a gazdasághoz. A miniszterelnök aláhúzta, hogy a beruházás, az építkezés, a fejlesztés teremt új munkahelyet. Ez fog majd erőt adni a vállalkozásoknak és új lehetőséget. Az új lehetőségből pedig munkahely lesz, több munkahely.
Mindegyik párt programjában találunk számunkra megfelelő tervezetet, közölte a FigyelőNet megkeresésére Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke. A kis- és középvállalkozói (kkv) szektornak mindenképpen segítségre van szüksége. A jelenleg működő 960 ezer működő kkv közül azonban mindegyiknél más lenne a megoldás. Ezért is szorgalmazzuk egy központi automatikus regisztrációs rendszer felállítását, most ugyanis az Apeh, a bankszektor, a VPOP külön kezeli az említett a vállalatokat, fűzte hozzá Vadász.
A kiscégek jelenleg hazánkban a legnagyobb munkahelyteremtők. Ezért van szükség a terheket mérsékelésére, az adórendszer átformálására, a foglalkoztatás megkönnyítésére. Ezen kívül növelni kell a szektor tőkeellátottságát, valamint a közbeszerzésben a kkv-kat helyzetbe kell hozni. A felesleges bürokráciát, valamint a hozzá tartozó intézményeket a költségvetési hátrány leküzdése érdekében érdemes lenne megszűntetni, tette hozzá az alelnök.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem a támogatáspárti gazdaságpolitikát támogatja, hanem a visszatérítendő hiteleket, közölte Dávid Ferenc, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tagja és szóvivője a FigyelőNet megkeresésére. A vállalkozóknak olcsó, könnyen hozzáférhető hitelre van szükségük. A VOSZ szükségesnek tartja továbbá részvételét a vállalkozókat is érintő gazdaságpolitikai döntések meghozatalában, fűzte hozzá a szóvivő.
![](https://24.hu/app/uploads/2024/07/ill24_napirendutan_haromharmad_-2-masolatd-320x180.jpg)
Napirend után: Elérkeztünk az orosz módszerekhez? Magyarországon is vigyázzon az ember, hogy ki ne essen az ablakon?
A 24.hu közölne olyas szerkesztőségi állásfoglalást, mint a NYT Biden visszalépéséről? Hogy az Árpád-hídi balesetben meghalt a Schadl-ügy egyik tanúja, azt jelzi, immár Magyarországon is vigyáznia kell az embernek, ki ne essen az ablakon? Mit profitál a Kétfarkú abból, hogy az elnöke polgármester lett? Ezeket a kérdéseket érintette Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József a Napirend utánban.