A fejlesztési bank által kínált termékek részletei után érdeklődők közel felét a kis- és középvállalkozóknak (kkv) a márciusban elküldött DM levél ösztönözte. A fejlesztési forrásokat összegző Forrástájékoztató című kiadványt pedig több mint vállalkozó igényelte.
Egyre nagyobb az érdeklődés
A további érdeklődők 38 százaléka az Internet segítségével találta meg a bankot, 10 százalékuk a sajtóban megjelent hírek alapján kért további információt. Az ügyfélszolgálat mellett a megyeközpontokban működő MFB képviseleti irodák ebben az évben eddig közel háromezer vállalkozóval találkoztak, és több mint száz fölött van azoknak a szakmai fórumoknak a száma, ahol a kkv-k és önkormányzatok számára tájékoztatót tartottak. A leggyakoribb kérdések és az azokra adott válaszok felkerültek a bank honlapjára is.
Agrár- és egészségügyi hitelkonstrukciók
A legnagyobb érdeklődés a Sikeres Magyarországért Hitelprogram általános beruházási céljainak feltételei iránt volt, ezen belül is legtöbben a biztosítékokról kértek felvilágosítást. Sok vállalkozót érdekelt az is, hogy az egyes hiteleket – a tájékoztatóban megjelenteken túl – mire lehet felhasználni. Februárban 15 millió forintra felemelt, majd márciusban az agrárágazatra is 5 millió forintig kiterjesztett Mikrohitel Plusz Program iránt is változatlanul nagy az érdeklődés. Ez nemcsak a kedvező feltételeknek köszönhető, hanem annak is, hogy ezt a hitelt induló vállalkozások is igényelhetik. Az áprilisi hitellehetőségek között az Agrár Beruházási Hitel is kiemelt figyelmet kapott. A korábbi gyér érdeklődés után, áprilisban ugrásszerűen megnőtt az igény az Egészségügyi Hitelek iránt, amit az önkormányzatok és a szakterületen dolgozók is – más-más feltételekkel – igényelhetnek.
„Én majd a gazdáikkal vitatkozom” – év végi sajtótájékoztató Orbán Viktorral, röviden
Balkáni kölcsönök, menedékjog lengyel politikusoknak, per Brüsszellel, korszakos gazdaságpolitikusok, százmilliárdokért költözködő minisztériumok és Magyar Péter a legfontosabb témák között.