Élet-Stílus

Szikora Róbert szerint egy művész két dolgot tehet a menekültekért: énekel egy szép dalt és imádkozik

tv2
tv2
Majd elmondta: ki kell maradnunk a háborúból.

Hamarosan jótékonysági zenés műsort rendeznek a TV2-n, amelynek Várkonyi Andrea lesz az egyik házigazdája. Április 9-én sugározza majd a műsort a csatorna, a befolyt összeg természetesen az ukrajnai menekültek megsegítésére megy majd.

Kapcsolódó
Várkonyi Andrea egy jótékonysági műsor háziasszonyaként tér vissza a képernyőre
Stohl Andrással vezetik majd a Neked énekelek című jótékonysági estet.

Szikora Róbert is a fellépők között lesz, a zenészt emiatt hívták meg a péntek reggeli Mokka stúdiójába. Szikora egy picit bajban volt az időpontokkal, mert ő április 6-ára készült.

Élőben fogunk majd játszani, azt hiszem, 6-án…

Majd Pachmann Péter kijavította, hogy kilencedikén lesz igazából a műsor, amire Szikora úgy reagált: „Készültél, Péter!”. Eztán arra terelődött a szó, mit tud egy művész tenni a menekültekért.

Talán buzdítani… a kárpátaljai magyarok értenek magyarul. Szóban is lehet, hogy ne féljetek. A művész énekeljen egy szép dalt, nem tud mit csinálni. Magánéletében pedig imádkozik a békéért.

Majd a háború tanulságairól kezdtek tanakodni, Szikora úgy fogalmazott:

Én azt gondolom, Magyarország példásan jár el, egyet tudunk tenni: mindent odaadni, ami az embernek kell, a háborúból kimaradni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik