Foci

Vassék nagy csatában kaptak ki a Juvétól

A magyar játékosok csapatai pont nélkül maradtak Olaszországban, kikapott a Bari, a Brescia és a Sampdoria is.

A legnagyobb falat a Torinóba látogató Bresciára várt, amely már a 23. percben hátrányba került Kraszics gólja után, Eder azonban még a kettős sípszó előtt egalizálni tudott, nyílt maradt a meccs. Fordulás után is a Juve volt aktívabb a támadások szövögetésében, majd a veterán Alessandro Del Piero újfent a hazaiakat juttata előnybe.

Kisvártatva Marecót szórta ki a játékvezető, így Brescia esélyei elszálltak a pontszerzésre. Vass Ádám kezdőként végigjátszotta az összecsapást.

Del Piero győztes gólja:

Rudolf Gergely is ott volt a kiesés ellen menekülő Bari kezdőjében, a kiscsapat a Chievót fogadta. Pellissier szerzett vezetést a vendégeknek, Ghezzal azonban postafordultával egyenlített büntetőből. Nem telt el sok a második felvonásból, amikor a veronaiak újra betaláltak, végül a három pontot is elvitték. Rudolf Gergelyt a 65. percben Castillo váltotta.

A Bari gólja:

A Sampdoriában Koman Vladimir és Laczkó Zsolt is csak a kispadon kezdett, a gárda pedig hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedett a Parma ellen. Honfitársaink közül a középpályás léphetett pályára, őt a 80. percben Maccarone helyére küldte be edzője.

A címvédő Inter végig uralva a mérkőzést legyőzte a Leccét, ezzel két pontra megközelítette az élen tanyázó városi rivális Milant. A gólt a téli igazolás Pazzini szerezte az 52. percben.

Eredmények:
Juventus – Brescia 2-1 (Kraszics 23., Del Piero 68. ill. Eder 42.)
Bari – Chievo 1-2 (Ghezzal 41. – 11-esből ill. Pellissier 38., Moscardelli 49.)
Sampdoria – Parma 0-1 (Zaccardo 65.)
Inter – Lecce 1-0 (Pazzini 52.)
Udinese – Catania 2-0 (Inler 22., Di Natale 74. – 11-esből)
Bologna – Genoa 1-1 (Di Vaio 28. ill. Dainelli 43.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik