Foci

Benítez visszavágyik Liverpoolba

Az Intertől nemrégiben menesztett szakember szívesen lenne újra a vörösök menedzsere.

A spanyol tréner kellemes emlékeket őriz angliai tevékenységéről, ezért is fogalmazott úgy a Sky Sportsnak nyilatkozva, hogy újra kipróbálná magát korábbi állomáshelyén.

“Soha nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra a jövő, ráadásul Kenny (Dalglish) jó munkát végez az együttesnél, mindenesetre örülnék, ha egyszer visszatérhetnék. Vegyük úgy, hogy ez egy álmom.”

Benítez 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal, melyet az elmúlt idény végén hagyott el, annak nyomán, hogy nem sikerült BL-szereplést érő helyen végezni a bajnokságban. A jelenlegi szezont a BL-címvédő Internazionale kispadján kezdte meg, de decemberben menesztették. Az ötvenéves edző – amint azt az interjúban elmondta – két kivétellel más angol felkérést is elfogadna.

“A Liverpool szurkolói tisztában vannak azzal, hogy melyik az a két klub, amelyiknek az irányítását nem venném át. Úgy vélem egyébként, hogy ezektől, melyeknek a nevét most nem említem, nem is fognak keresni” – utalt a Manchester Unitedre és a városi rivális Evertonra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik