Gazdaság

Befektetőt keres az új stadionhoz az FTC

Lesz új stadion az Üllői úton, de hogy egy éven belül megépül-e, az elsősorban az engedélyeztetési eljárás hosszától függ - jelentette ki Alexander Gerstl, a Ferencváros megbízott vezérigazgatója.

A vezető a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában megerősítette: a klub tulajdonosai szeretnék egy éven belül felépíteni az új Üllői úti arénát, amelyhez elmondása szerint az önrész már a tulajdonosok rendelkezésére áll, s most éppen a banki finanszírozásról tárgyalnak több pénzintézettel.

Alexander Gerstl hangsúlyozta: magyar befektetőt keresnek a Ferencvároshoz, de hogy kivel, kikkel tárgyalnak, azt titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem árulta el. Ugyanakkor egyértelműen tagadta, hogy jelenleg tárgyalnának Demján Sándorral, vagy cégével, a Trigránittal.

“Egy éve tárgyaltunk Demján úrral, de akkor sem lehetséges befektetőként, hanem mint egy stadionépítő vállalat fejlesztőjeként, de a megbeszélések eredménytelenül zárultak.”

Gerstl hozzátette: az új vezérigazgató személye az új befektető kilététől is függ. Olyan vezetőt szeretnének kinevezni, aki az új befektetőnek és a jelenlegi tulajdonosnak, vagyis Kevin McCabe-nek egyaránt megfelel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik