Az utolsó pillanatban a Politológus Hallgatók Országos Egyesülete (PHE) áthelyezte a Jobbik elnökével, Vona Gáborral tervezett kerekasztal-beszélgetést a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (PTE BTK) tanácsterméből a pécsi Ifjúsági Házba – írja a Hírszerző internetes portál.
A helyszín változtatását a Jobbik nem fogadta el. Az ügy ismét rávilágított a pártpolitika és a felsőoktatás kényes viszonyára – írja a Hírszerző. Vona Gábort még augusztusban hívta meg a PHE helyi alapszervezete egy szakmai előadás megtartására. A politikus előadását egy moderátor segítségével irányított vita követte volna.
A Jobbik elnökének egyetemi fellépése komoly figyelmet kapott. Ebben, a Jobbik megosztó nézetei mellett, közrejátszott a közelgő kampány és a kiemelt helyszín is. A közelgő botrányt észlelve a politológushallgatók egy semleges helyszínre, az Ifjúsági Házba helyezték át a beszélgetést.
A Jobbik elfogadta volna az új helyszínt, csak azzal volt gondja, hogy a PHE ultimátumot adott arra vonatkozóan, hogy miként kommunikálják a helyszínváltozás okát, ám a politológushallgatók ezt cáfolják. A parlamenti pártok ifjúsági szervezetei a közelmúltban azt kezdeményezték, hogy a pártok szabad bejárást kapjanak a felsőoktatási intézményekbe, és azt kampánycélokra is használhassák.
A kezdeményezéstől mind a Magyar Rektori Konferencia, mind a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája élesen elhatárolódott, így a menetrendszerűen újra és újra előkerülő javaslat valószínűleg megint lekerült egy időre a napirendről.