Foci

Új játszótársak után néz a Barca és a Real?

Jorge Valdano, a Real Madrid egykori sportigazgatója szerint a Barcelona és a fővárosi együttes kinőtte a spanyol pontvadászatot.

A Sevilla elnöke, José Maria Del Nido a közelmúltban nevetségesnek titulálta a La Ligát, mivel véleménye szerint szinte semmilyen versenyhelyzet nincs a bajnokságban.

Ha csak a spanyol pontvadászat első (ami valójában a második volt a sztrájk miatt) fordulóját vesszük alapul, a presidente szavaiban van valami, ugyanis a Real Madrid egy sima 6-0-val indított Zaragozában, a Barcelona pedig 5-0-ra páholta el az elviekben jó erőkből álló Villarrealt.

 

Felszólalt az ügyben a blancók korábbi sportigazgatója, Jorge Valdano is, aki szerint ez a két csapat már rég kinőtte a Priméra Divisiónt. „A közeljövőben a Real és a Barca új, hasonló képességű versenytársakat keres majd magának, ez minden bizonnyal egy európai bajnokság keretein belül fog megtörténni” – mondta a szakember, aki arra alapozza mindezt, hogy a két mamutklub nemcsak szűk hazájában, hanem szerte a világon tekintélyes piaccal bír.

„A két nagy és a többi csapat közti szakadék az utóbbi években csak egyre mélyebb lett, ezen már nem lehet segíteni” – idézi Valdanót a Cadena Ser.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik