Belföld

Megmondják, mit tanuljon a gyerek

Pályaválasztási fórumot tartanak Százhalombatta nyolcadikos diákjai számára a helyi önkormányzat szervezésében jövő kedden a városháza dísztermében - közölte a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-vel. A rendezvényre a helyi és környékbeli középiskolák képviselői is meghívást kaptak.

Tomek Noémi elmondta: a fórum kiváló lehetőséget teremt a Százhalombattán és térségében diákokat fogadó nyolc középfokú oktatási intézmény munkájának megismerésére.

A középiskolák által nyújtott lehetőségek alapján a nyolcadik osztályt befejezők, illetve a tanulók szülei sokkal könnyebben dönthetik el, hol folytassák tanulmányaikat a diákok – tette hozzá.

A szóvivő tájékoztatása szerint a 2009-2010-es tanévben a város négy általános iskolájának “hagyományos” oktatási rendszerű osztályaiban 181 diák végez, ezen túl a nyolcosztályos Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban 31 tanuló dönthet úgy, hogy tanulmányait más középiskolában folytatja.

Ez utóbbi intézményben egyébként a jövő tanévben profilváltás lesz: a 9. és 10. évfolyamon a jelenlegi emelt szintű angol nyelvi képzés helyett emelt szintű informatikai és matematikai képzés indul – közölte Tomek Noémi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik