Szórakozás

Kamarás Norbi a véget érő ÉNB-ről: Már nem vetkőzhetnék le meztelenre és szaladhatnék végig a Váci utcán

RTL Klub
RTL Klub
Az Éjjel-Nappal Budapest Lalijaként kiengedhette a benne rejtőző gyereket.

Pár napja derült ki, hogy idén novemberben befejeződik az Éjjel-Nappal Budapest. A sorozat közel tíz éven át futott.

Kapcsolódó
2022 novemberében befejeződik az Éjjel-Nappal Budapest
Közel tíz évet élt meg a sorozat.

A Reggeliben ma Kállai Kiss Zsófi, Varga Miki és Kamarás Norbi meséltek élményeikről, fájó szívvel búcsúzva a munkától és a stábtól, akiket igencsak megkedveltek az évek során. Mint mondják, rengeteget tanultak a sorozatban való szereplés közben. A Szofit játszó Kállai Kiss Zsófi hangsúlyozta, hogy az ÉNB-ben társadalmi felelősségvállalásból sem volt hiány, hiszen végigkísérhettünk egy mellrákkal vívott küzdelmet, valamint a szülés utáni depresszió és annak megoldása is megjelent a képernyőn.

Kamarás Norbi (akit sokan Laliként ismertek meg a sorozatot nézve) számára felüdülés volt a forgatás. Elmondása szerint nagyon megkedvelte a karakterét, akinek hála lehetősége nyílt kiélni a benne rejlő gyermeki énjét is.

Ez egy játék volt. Nekem bemenni forgatni mindig egy felüdülés volt, mert kiadhattam azt a gyerekénekemet, ami amúgy is bennem van. Most már nem vetkőzhetnék le meztelenre és szaladhatnék végig a Váci utcán

– mondta.

A szereplők saját bevallásuk szerint a jóra fognak emlékezni a sorozat forgatásáról, Varga Miki pedig biztos abban, hogy kötődtek olyan barátságok, amik akkor is folytatódni fognak, ha a kamerák már nem forognak tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik