Foci

Dzsudzsákék lehetetlen küldetése

A PSV Eindhoven csapata 4-1-es hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót az Európa Liga negyeddöntőjében.

Mint ismert, múlt héten csütörtökön a Dzsudzsák Balázst végig a pályán tudó holland gárda nem tudott borsot törni a portugál sztárcsapat orra alá, a Javier Saviola, Pablo Aimar és a duplázó Eduardo Salvio vezette luzitán gárda könnyedén nyert 4-1-re.

A visszavágóra este 21 óra 5 perctől kerül sor Eindhovenben, azt pedig illik megjegyezni, hogy a PSV hazai pályán 12 mérkőzés óta veretlen az európai kupaporondon, legutóbb a Liverpool tudott nyerni a Philips Stadionban még a Bajnokok Ligája 2008-09-es kiírásának csoportkörében. Portugál csapatok ellen már nem ilyen fényes a mutató, négy összecsapásból csak egyet sikerült megnyerni hazai pályán, ha ibériai volt az ellenfél.

Fred Rutten, a németalföldiek vezetőedzője szerint sem lesz egy sétagalopp a mérkőzés, de csapata a lehetetlenre készül: „megpróbálunk korán betalálni, ez pedig adhat egy kezdő lökést a továbbiakra. Nem lesz könnyű feladat, így nagyon koncentrálnunk kell majd a mérkőzésen” – mondta a szakvezető, aki nem számíthat a sérült Ola Toivonenre és az eltiltott Orlando Engelaar, Erik Pieters kettősre. Az már csak hab a tortán, hogy a térdét fájlaló Wilfred Bouma játéka is kérdéses.

A túloldalon Jorge Jesus, a Benfica trénere nyugalomra intette övéit: „másabb lesz a PSV, mint a múlt héten, kell nekik a gól, így nem árt óvatosnak lennünk hátul. Komoly előnyünk van, rajtunk áll, hogy megtartjuk-e” – mondta a szakember, akinek egyedül a térdsérüléssel bajlódó Nuno Gomes játékát kell nélkülöznie.

A Benfica egyébként nem túl illedelmes vendég, a portugál együttes a legutóbbi hét idegenben megvívott mérkőzésén nem talált legyőzőre.

Dzsudzsáknál járt Jakupcsek Gabriella
A PSV Eindhoven – SL Benfica mérkőzést közvetítő STORY4 csatorna 20 órai kezdettel egy interjút közöl Dzsudzsák Balázzsal, a hazaiak magyar válogatott középpályásával.
A játékos nem csak a pályán és az edzőközpontban vezette körbe Jakupcsek Gabriellát, hanem a lakásában is.

A játéknap további három mérkőzést tartogat a sportág szerelmeseinek, két párharc azonban erősen lefutottnak tűnik, lévén a Villarreal és a Porto is feltörölte ellenfelével a padlót az odavágón, a Twente és a Szpartak Moszkva is 5-1-es hátrányból várhatja a második mérkőzést.

A Dinamo Kijev és a Braga párharca hozta eddig a legnagyobb csatát, Ukrajnában 1-1-re végeztek a felek. Rossz hír a kijevieknek, hogy Andrij Sevcsenko nem lehet ott a visszavágón, az első felvonás során ugyanis képes volt 16 perc alatt kiállíttatni magát – a félidőben állt be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik