Szórakozás

Egy vagyonért akarták megjavítani a toronyórát, de két ember és egy flakon WD-40 megoldotta

Facebook / Grimsby Minster
Facebook / Grimsby Minster
Tizenkét évvel ezelőtt, dél után kettő perccel megállt az angliai Grimsby templomának toronyórája. Egy erre szakosodott cég úgy negyven-ötvenezer fontra (kb. húsz-huszonnégy millió forintra) tette a javítás költségeit, de aztán jött egy sajtkészítő és egy diák.

Grimsby temploma a XII. században épült, közel kilencven méteres központi tornyát később, 1365-ben emelték. A toronyra csak jóval később, az ipari forradalom idején szereltek fel órát, mely hosszú időn keresztül tette a dolgát, tizenkét évvel ezelőtt azonban megállt – írja a Sun cím brit bulvárlap.

A cég, amelyik a híres, londoni Big Ben toronyórájának karbantartását is végezte, borsos árajánlatot adott a javításra. Azt mondták a tornyot fel kell állványozni, a teljes költség pedig 40-50 ezer font (20-24 millió forint) lesz. A templomnak nem volt ennyi pénze, hosszas adománygyűjtésre készültek, akkor azonban egy sajtkészítő és egy diák közbeszólt.

A 47 éves Rick Haywood és a 15 éves Jay Foley végzik a templom harangjainak rendszeres karbantartását. Egy alkalommal úgy döntöttek, ha már fent vannak a toronyban, vetnek egy pillantást az elromlott óraszerkezetre is. Azt látták, hogy az alkatrészek nagyon szárazak, és néhány kissé kimozdult a helyéről.

Haywood és Foley azt gondolták, ártani már úgysem sokat tudnak, így megpróbálják megjavítani a szerkezetet. A fogaskerekek közül több döglött galambot szedtek ki, és rengeteg piszkot takarítottak le az alkatrészekről. Végül átfújták a szerkezetet a WD-40 nevű flakonos kenőanyaggal és az óra újra működött.

A toronyóra két percet késik, mert ennyi idő telt el a beállítása és aközött, amíg Haywwodnak és Foleynak sikerült helyreigazítani az összes kimozdult alkatrészt, de amúgy tökéletesen működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik