Foci

Új ország került fel az európai focitérképre

gibraltár (gibraltár, )
gibraltár (gibraltár, )

Gibraltár korosztályos csapatait első alkalommal sorolták be egy kvalifikációs sorozatba az UEFA égisze alatt.

Történelmi sorsolást rendeztek az Európai Labdarúgó Szövetség központjában. A spanyolok és a britek vitáitól sújtott Gibraltár korosztályos csapatai elindulhatnak az Eb-selejtezőben.

Gareth Latin, a helyi szövetség elnöke azt mondta, nagyon büszke volt, amikor az U17-es és az U19-es válogatottjukat besorolták a 2014-es Eb-selejtező-sorozatba. Szerinte ennek a gesztusnak semmi köze a politikához, de az tény, hogy Spanyolország ellenezte a miniállam túlzott aktivitását.

Az U17-es csapat Anglia, Írország és Örményország, az U19-es pedig Csehország, Horvátország és Ciprus mellé került a selejtezőben.

Gibraltár egyébként jövő májusban lehet teljes jogú UEFA-tag, amikor 53 nemzet szavaz majd a kérdésben. Már korábban speciális státuszt kapott a szervezettől, ennek megfelelően 2013 januárjában futsal-Eb-selejtezőt játszhat a franciaországi Nice-ben.

Gibraltáron 600 igazolt játékos focizik, 6 első osztályú csapat működik a 30 ezres miniállamban. Mindannyian brit állampolgárok. A helyi szövetség még 1895-ben felvételét kérte a FIFA-ba, de a nemzetközi szövetség lepasszolta a kérdést az UEFA-hoz.

A spanyolok 2007-ben vétózták meg a felvételüket, és a szomszéd óriás most sem repdes az örömtől. A sportminiszterük például kijelentette, reméli, csak átmeneti a megkülönböztetett UEFA-státusz.

Gareth Latin mind az 53 jövő évi szavazóval szeretne találkozni, köztük Angel Maria Villarral, a spanyol szövetség elnökével is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik