Nagyvilág

Elkezdték behívni a tartalékosokat Ukrajnában

EyePress News / AFP
EyePress News / AFP

Megkezdődött szerdán Ukrajnában a hadműveleti állományhoz tartozó tartalékosok behívása szolgálatra, közölte a szárazföldi fegyveres erők sajtószolgálata szerdán.

Behívót a 18 és 60 év közötti korosztályba tartozó tartalékosok kapnak, tisztek, altisztek és közállományú katonaként leszereltek egyaránt. A szolgálati idő legfeljebb egy év lehet. Ez idő alatt a behívott tartalékosok polgári munkahelyét megőrzik, és havi átlagbérüket kapják fizetésként.

Az MTI által idézett közlemény szerint a tartalékosok azokban a katonai alakulatokban és azon a szakterületen teljesítenek majd szolgálatot, amelyen korábban szolgáltak és szerződést kötöttek a hadműveleti tartalékban való szolgálatra. A szárazföldi erők sajtószolgálata hozzáfűzte: ez azt jelenti, hogy ha például valaki egy adott katonai egységben sofőr-szerelő volt, akkor ugyanabba az egységbe, ugyanarra a katonai szakterületre hívják be.

A hadműveleti tartalékállományba olyanok tartoznak, akik szerződésesként, illetve sorkatonaként leszereltek, de szakmai és egészségi állapotuk alapján alkalmasak a további katonai szolgálatra, továbbá valamilyen szakterületen speciális kiképzést kaptak, fűzte hozzá az UNIAN hírügynökség.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd este fordult újabb videóüzenetben az ukránokhoz, és ekkor jelentette be, hogy rendeletet adott ki tartalékosok behívásáról az ukrán hadseregbe.

Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára szerdai kijevi sajtótájékoztatóján hozzáfűzte, hogy Ukrajna 36 ezer tartalékost tud behívni. Szavai szerint túlnyomó többségük szolgált a Donyec-medencei fronton. Hozzátette azt is, hogy egy Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió esetén azonnal hadiállapotot vezetnek be, és erről tájékoztatják a lakosságot. Az általános mozgósításról szólva Danyilov hangsúlyozta, hogy erről külön határozat születik, de egyelőre még nincs ilyen döntés.

A tisztségviselő biztosított afelől, hogy szó sincs Ukrajnában nukleáris fegyverek gyártásáról. Kifejtette, hogy az ukrán elnök egy szóval sem, mondta, hogy Ukrajna atomfegyvert készülne kifejleszteni. A müncheni biztonságpolitikai konferencián arra hívta csak fel a figyelmet, hogy az 1994-es budapesti memorandum aláírói, köztük Oroszország, szavatolták Ukrajna területi épségét, ezért cserébe Ukrajna lemondott nukleáris fegyvereiről. Danyilov kifejezte értetlenségét afölött, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezt úgy értelmezte, Ukrajna atomfegyvereket akar gyártani.

Az ukrán külügyminisztérium szerdán felhívta az Oroszországban tartózkodó ukrán állampolgárokat, hogy mielőbb térjenek haza, illetve mostanában ne tervezzenek odautazást.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió felerősödésével összefüggésben, amely egyebek között az Oroszországi Föderáció területén a konzuli segítségnyújtás lehetőségeinek jelentős korlátozásához vezethet, a külügyminisztérium azt javasolja Ukrajna állampolgárainak, hogy tartózkodjanak mindenfajta utazástól Oroszországba, és azok, akik ebben az országban tartózkodnak, azonnal hagyják el a területét

– írta a tárca közleményében. A minisztérium hangsúlyozta, hogy nagy nehézségekbe fog ütközni azoknak az ukrán állampolgároknak a védelme Oroszországban, akik figyelmen kívül hagyják az ajánlást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik