Nagyvilág

Robotok vizsgálták át az elütött amszterdami túszejtőt

Laurens Bosch / ANP / AFP
Laurens Bosch / ANP / AFP

Kollégánk még kedden számolt be arról, hogy Amszterdamban egy Apple boltban túszul ejthetett valakit egy fegyveres támadó. A holland rendőrség a BBC News szerint azt állítja, hogy végül felülkerekedtek a túszejtőn, mégpedig úgy, egy rendőrautóval elütötték, miután kiszaladt az Apple boltból.

A fegyveres férfit, aki sérülten feküdt a földön, rendőrségi robotok vizsgálták át, robbanószer után kutatva.

A híradás szerint a férfi akciója ugyan fegyveres rablásnak indult, de végül túszejtéssé vált: legalább egy embert órákig tartottak fogva az üzletben. A túszt végül sértetlenül kiszabadították, a támadót pedig letartóztatták, és szakszerű orvosi ellátásban is részesült – közölte a holland rendőrség.

A rendőröket kedden, helyi idő szerint 17:40-kor riasztották az Apple amszterdami üzletéhez. A helyszínre érkezésük után arra kérte a környéken bámészkodókat, hogy hagyják abba a képek illetve élő közvetítések megosztását a közösségi médiába, hogy ezzel is védjék az épületben tartózkodók biztonságát. Az AT5 hírügynökség szerint a szemtanúk lövéseket is hallottak az incidens kezdetekor, de a rendőrség ezt nem erősítette meg.

A  holland rendőrség sajtótájékoztatón azt közölte, hogy a támadó egy huszonhét éves amszterdami lakos volt, aki nagy mennyiségű pénzt követelt kriptovalutában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik