Nagyvilág

Ukrajna: Izrael 200 ezer ember kimentésére készül

Orosz külügyminisztérium / MTI/EPA/
Orosz külügyminisztérium / MTI/EPA/
Az izraeli külügyminisztérium helyzetértékelése és számos nemzetközi testülettel folytatott tárgyalás után arra utasította a Kijevben lévő izraeli nagykövetség munkatársait, hogy költözzenek át a nyugat-ukrajnai Lvivben található konzuli irodákba. Ezzel az utolsó Kijevben működő nagykövetségek egyike is bezár a háborús helyzet miatt.

– Izrael átköltözteti nagykövetségét Kijevből, Ukrajna fővárosából a nyugat-ukrajnai Lvivbe (Lemberg) – jelentette be a Twitteren Jaír Lapíd izraeli külügyminiszter. A lvivi konzulátus múlt hét csütörtöktől már elkezdett úti okmányokat kiállítani izraeli állampolgároknak, és segítséget nyújt az ország elhagyása iránt érdeklődő izraelieknek, főként arról, hogy szárazföldi határátkelőknél miként távozhatnak a szomszédos országokba.

Az izraeli külügyminisztérium felkészül minden további fejleményre, arra is, hogy a szomszédos országokba fogják kiléptetni a katonai rádió szerint jelenleg mintegy tízezer, Ukrajnában tartózkodó izraeli állampolgárt, mivel Oroszország bármikor lerohanhatja az országot.

Az elmúlt napokban a Lvivbe átküldött izraeli diplomaták, valamint Izrael lengyelországi, szlovákiai, romániai, moldovai és magyarországi diplomatái megtekintették az ukrajnai határátkelőhelyeket, és megbeszéléseket tartottak az ott tartózkodó hatóságokkal arról, hogy szükség esetén biztosítsák az átkelni vágyó, Ukrajnát elhagyni szándékozó izraeliek utazását – írja az MTI.

A külügyminisztérium ismét felszólította az Ukrajnában tartózkodó izraelieket, hogy haladéktalanul hagyják el az országot. A The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál szerint az izraeli hatóságok arra is készülnek, hogy szükség esetén Ukrajna becslések szerint 150 ezer-200 ezer fős zsidó lakosságát szárazföldi úton kimenekítsék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik