Az orosz hadsereg azt állítja, megakadályozta, hogy egy „diverzáns felderítő” csoport áttörje az ukrajnai határt. Orosz hírügynökségek szerint emellett két ukrán katonai jármű is átlépte a határt, de ezeket is semlegesítették. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy öt katona életét vesztette az incidensben, amely állítólag Oroszország délnyugati rosztovi régiójában történt. Ukrajna az MTI szerint hivatalosan cáfolta és álhírnek nevezte a jelentést, valamint kijelentette, hogy nem tartózkodtak ukrán katonák a rosztovi területen, amikor az incidens állítólag megtörtént.
Egyetlen katonánk sem lépte át az Oroszországi Föderációval közös határt, és egyetlen katonát sem öltek meg ma
– közölte az ukrán belügyminisztérium tisztviselője, Anton Herascsenko.
A “diverzáns-hírszerző” csoportot állítólag az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrei észlelték. Az összecsapásban öt embert tettek ártalmatlanná – közölte az orosz hadsereg, amely szerint az incidens közép-európai idő szerint hajnali négy órakor történt a dél-oroszországi rosztovi régióban, mintegy ezer kilométerre Moszkvától.
Az ukrán haderők gyalogságának két harci járműve orosz területre lépett Ukrajna felől, hogy a határon át ukrán területre evakuálja a szabotőrök csoportját
Ezt az orosz hadsereg közölte, és siettek hozzátenni, hogy egyetlen orosz katona vagy határőr sem sebesült meg.
A reggeli órákban Oroszország azt állította, hogy egy ukrán tüzérségi lövedék a Rosztovi területen rombolt le kis épületet, amely a határőrség tulajdonában volt. Ukrajna ezt tagadta.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közben azt mondta az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén, hogy Ukrajna komoly erőket vont össze a Donyec-medencei szakadár régiók mentén, és lehetséges, hogy erővel próbálja visszafoglalni ezeket a területeket. A védelmi miniszter arról is beszélt: rendkívül veszélyesnek tartja Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azt a kijelentését, hogy vissza akarja állítani országának atomhatalmi státuszát. Sojgu emellett a luhanszki és donyecki szakadár területek elismerését sürgette, miután nem sokkal korábban az önhatalmúlag kikiáltott népköztársaságok függetlenségük elismerésére és katonai együttműködésre kérték Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai megyékben három napja erősödött fel jelentősen a harcok intenzitása. Oroszország jelentések szerint már százötvenezer katonát vonultatott fel az ukrán határ mentén, egy Ukrajna elleni invázióra készülve.