Kultúra

Megvan, mikor rendezik idén a Bánkitó Fesztivált

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI
Az ország legnagyobb kisfesztiváljának idei témája a mezőgazdaság.

Idén július 13. és 16. között rendezik meg a Bánkitó Fesztivált, amelyen szokás szerint a koncertek mellett független színházi programokkal, tudományos előadásokkal, és civil-kulturális programokkal várják a látogatókat. Az idei fesztivál központi témája a mezőgazdaság – tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

Mint a közleményben írták, minden évben törekednek arra, hogy fontos, aktuális, izgalmas témát válasszanak, ami reflektál és reagál a körülöttünk lévő világra, társadalmi változásokra, kihívásokra, közéleti állapotokra, és az új kihívásokra új megoldásokat is keresnek. Hozzátették: a Nógrád megyei Bánki-tónál tartott fesztivál nemcsak gazdasági, hanem társadalmi vonatkozásait is keresi a mezőgazdasággal összefüggő kérdéseknek. Olyan ügyeket boncolgatnak a téma kapcsán, mint a centrum-periféria modell gazdasági, szociális kihívásai, a klímaválság, fenntarthatóság adta dilemmák aktuális, mindennapjainkat érintő választásai, és az azokhoz kapcsolódó társadalmi diskurzusok. A fesztiválon felvetik, hogy érdemes-e hulladékmentesen élni, vagy nagyhatalmi, politikai folyamatokban kell keresni a változást. Foglalkoznak majd azzal is, hogy a vidékre költözéskor, az irodai munka gazdálkodásra cserélésekor fel kell-e adni a korábbi életet, kell-e ehhez beidegződéseket, életmódot, identitást változtatni, meddig tart beletanulni a gazdálkodásba.

Valóban kiszakadást jelent a vidéki élet, vagy inkább olyan politikai, társadalmi problémákkal találkozik a változásra váró, amiből pont elege volt korábban is? Közben kérdés az is, hogy aki a városban marad, hogyan élhet tudatosabban, kevesebb szorongással. Mit tudnak kezdeni a falusiak a jöttmentekkel, felkészültek-e a falvak a tömeges beköltözési hullámra? És mindez végül milyen hatással is lesz a természetre?

– sorolják a fesztiválon terítékre kerülő kérdéseket a szervezők. A júliusi fesztiválon mindezek mellett górcső alá vesznek olyan témákat, mint a jövőkutatás, a fejlődéshez, növekedéshez való viszonyunk vagy az ökofeminizmus kérdésfelvetései. A Bánkitó Fesztivált idén újra a járványhelyzet előtt megszokott módon rendezhetik meg, erre legutóbb 2019-ben volt lehetőség. Így három élőzenei színpaddal, a hazai elektronikus zenei szcéna minden zegét-zugát felvonultató színpaddal, aktuális, független színházi válogatással, a téma neves szakértőit megszólaltató tudományos előadásokkal, installációkkal és több kisebb pop-up helyszínnel készülnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik