Tudomány

Az óceánba engedhetik Fukusima szennyezett vizét

Az ENSZ-nek jelentő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) múlt héten megkezdte Japán Fukusimával kapcsolatos tervének felülvizsgálatát – írja az IFLScience. A kormány az atomerőmű szennyezett vizét a Csendes-óceánba engedné. Lydie Evrard, az IAEA igazgatóhelyettese múlt pénteken azt mondta, a munkacsoport komoly előrelépést tett az ország működési és szabályozási terveinek megértésében.

2011. március 11-én egy 9-es erősségű rengés rázta meg Japán keleti partvidékét, a keletkező cunami pedig elérte a fukusimai Daiicsi atomerőművet. A szökőár hatására három reaktormag energiaellátása leállt, az érintett reaktormagok napokon belül leolvadtak. A szennyezés még ma is problémát okoz a térségben.

Az egyik fő gondot a tartályokban lévő mintegy egymillió tonna szennyezett víz jelenti. A tárolók eredetileg a károsodott reaktorokat hűtötték, az eső és a talajvíz beszivárgása miatt szintjük ugyanakkor egyre emelkedik, hónapokon belül pedig telítetté válhatnak. A japán kormány tavaly jelentette be, hogy a vizet az óceánba engednék. Az ötletet környezetvédelmi és turisztikai szempontok miatt sokan kritizálták.

A tiltakozások ellenére az IAEA támogatja a tervet.

A szervezet szerint az elképzelés hasonlít más erőművek szennyvízkezelő eljárására.

Toshikazu Sato / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun / AFP

A létesítményt a Tokiói Elektromosenergia-szolgáltató Vállalat (TEPCO) üzemelteti. A cég szerint a vízből szinte minden radioaktív anyagot eltávolítanak majd, kivéve a tríciumot. Bár ez is mérgező, a szakértők úgy gondolják, hogy az izotóp okozta veszély az óceánban való elkeveredéssel elhanyagolhatóvá fog csökkenni.

Az IAEA azt ígérte, hogy figyelembe veszi a helyiek aggodalmait, a Greenpeace Kelet-Ázsia és más csoportok viszont így is ellenzik a tervet, és úgy vélik, inkább a hosszú távú tárolás lehetőségeit kellene felmérni. Az IAEA áprilistól kezdődően több tanulmányban fogja ismertetni elemzéseit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik