Nagyvilág

Tömegével toloncolják ki a szíriai menekülteket Törökországból

Muhammed Said / AFP
Muhammed Said / AFP

2019 és 2021 között Törökország 155 ezer szíriai menekültet toloncolt vissza a polgárháború sújtotta Szíriába – jelentette a londoni székhelyű Middle East Monitor című hírportál pénteken, a szíriaiakat érő jogsértéseket dokumentáló Syrians for Truth and Justice (STJ) nevű szervezetre hivatkozva.

A szervezet azzal vádolja Ankarát, hogy a kitoloncolásokat önkéntes hazatérésnek állította be, ám az aktivisták által összeállított jelentésben több konkrét tanúvallomást is közölnek, amelyekben az emberek elmondták, nem akartak visszatérni Szíriába.

Szerintük a török hatóságok mintegy 155 ezer szíriai tartózkodási engedélyét vonták vissza, valamint befagyasztották a bankszámláikat is. Emellett több, Törökországban élő szíriait őrizetbe vettek, és csak akkor engedték el őket, ha vallomást írtak alá arról, hogy saját akaratukból térnek vissza hazájukba.

Az STJ szerint többeket a határon átadtak a Törökország által támogatott Szíriai Nemzeti Hadseregnek, amely fogságba ejtette őket, és az elengedésükért váltságdíjat kért a családtagjaiktól,

másokat a dzsihadisták ellenőrizte területekre küldtek vissza, köztük olyanokat is, akik az iszlamista terror miatt menekültek el.Eszerint a két ország közötti három fő határátkelő egyikén, Báb esz-Szeleménél a vizsgált időszakban havonta mintegy 400 embert deportáltak török oldalról, az itt szolgálatot teljesítők egyike pedig elmondta a szervezetnek, hogy az emberek többségét erőszakkal toloncolták át.

Törökország londoni nagykövetsége nem kívánta kommentálni a jelentést.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik