Élet-Stílus

Havi 600 ezer forintnyi összeget ad ki palackozott vízre, hogy hidratált maradjon

„Vízsznob.”

A palackozott víz a világ egyik legfeleslegesebb találmánya, legalábbis az olyan területeken, mint Magyarország, ahol a csapvíz minősége is nagyrészt megfelelő. Persze néha jól jön, de sokszor csak palackozott csapvizet vásárolunk így. Vagyis rakunk még egy kis műanyagot a szeméthegyre.

Valószínűleg azonban senki nem olyan elkötelezett a környezetszennyezés mellett, mint Ryan Dubs, aki saját elmondása szerint havi 2000 dollárt, több mint 600 ezer forintot ad ki palackozott vízre.

Tudom, mit gondoltok. Mi a fene, mit csinálsz? De én utálom a csapvíz ízét. Nem tudom meginni. Csak palackozott vizet vagyok képes inni, ez az egyetlen módja, hogy belém kerüljön.

Nem valami sajátmárkásat vesz, hanem ez drágább fajtát, ami – ha jól látjuk – literenként úgy 1000-2000 forint között van ma Magyarországon, utóbbival is számolva ez 300 liter vizet jelent havonta. Lehet, ebben is zuhanyozik.

Dubs megemlíti azt is, hogy korábban Fuji vizet vett, de rájött, mennyi hulladékot termel vele, és egy környezetbarátabb megoldást keresett. Így kötött ki a mostani márkánál, ezt ugyanis üvegben árulják. Nem mintha így nem lenne rengeteg hulladék utána, még ha újra is használható.

@ryandubs It’s honestly a fashion accessory at this point 💧 #luxury #lifestyle #hgtv #rich #mansion #wealth #wealthymindset #water #voss ♬ original sound - Ryan Dubs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik