Gazdaság

Borúlátóbbak lettek a kkv-k

Az előző negyedévi becsléshez képest pesszimistábban látják a jövő évet a mikro-, kis- és közepes vállalkozások vezetői - derül ki a K&H és a GfK kedden kiadott felméréséből.

A K&H és a GfK mintegy 700 mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezte meg arról, hogyan vélekednek a következő egy évben cégük árbevételének és eredményének alakulásáról.

Németh Lászlót, a K&H kkv marketing főosztályvezetője elmondta, hogy a kutatás adatai alapján az árbevétellel kapcsolatos várakozások hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben. A kkv-vezetők átlagosan 6,7 százalékos árbevétel-növekedést várnak az elkövetkező egy évben, közülük azok vannak a legnagyobb arányban, akik 0-6 százalék között növekvő nominális bevételnövekedéssel számolnak.

A profitvárakozások az előző negyedéves adatokhoz képest valamelyest negatívabb képet mutatnak, bár 75 százalékos többség továbbra is növekedést vagy stagnálást prognosztizál.

A legpesszimistább álláspontot – árbevétel és profit vonatkozásában is – a 100 és 300 millió forint éves árbevételű kisvállalkozások képviselik, miközben a legkisebb vállalkozások feltételezik a legjobb pénzügyi eredményeket a következő egy évben.

A kutatás szerint regionális szinten is jelentős különbségek tapasztalhatók a kkv-k körében. Egyértelműen az alföldi vállalkozások vezetői a legpesszimistábbak, hiszen 22 százalékuk számol kisebb árbevétellel, és minden harmadik cég eredménycsökkenést prognosztizál.

Eközben a nyugat-dunántúli régió vezetői továbbra is optimisták, itt csupán 10 megkérdezettből egy véli úgy, hogy az elkövetkezendő egy évben csökkenni fog cége árbevétele, és 17 százalékuk számol a jelenleginél rosszabb eredményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik