Szórakozás

Meglepetés édeshármast szervezett a férjének, közben jött rá, hogy leszbikus

Theres Rose-nak megromlott a kapcsolata egykori párjával, és már a szülei sem állnak szóba vele.

Theresa Rose két gyermeket nevelt a férjével, de a házasságuk alatt soha nem érezte magát boldognak.

A Daily Star cikke szerint a Portlandből származó nő sokáig nem tudott rájönni, hogy mi a problémája kapcsolatukkal, de 2020-ban megvilágosodott.

Két éve egy meglepetés bulit szervezett a férjének, amire elhívta az egyik női ismerősét. Mint később kiderült, egy édeshármassal koronázták meg a férfi születésnapját.

A légyott annyira jól sikerült, hogy Theresa Rose rájött, mi is hiányzik az életéből: egy nő.

A kétgyermekes anyuka ekkor döbbent rá, hogy mennyire sekélyes volt a kapcsolata a férjével, az édeshármas alatt olyan érzelmi kapcsolatot alakított ki a másik nővel, mint azelőtt soha.

Theres Rose bevallotta magának, hogy leszbikus, elvált férjétől, három héttel később pedig már randija is volt egy nővel, Jacquival.

A nő elmondta, hogy vallásos családban nőtt fel, ahol azt mondták neki, hogy „minden meleg a pokolra jut”. Szerinte emiatt nyomhatta el magában a nők iránti vágyát, mígnem eljött az a pont, amikor már nem tudott tovább titkolózni.

Theresa Rose azt mondta, hogy a férje egyáltalán nem támogatta a döntésében, sőt, elmondott mindent a nő szüleinek és a barátaiknak is.

A legtöbben rosszul fogadták a hírt, amiért a nő még az öngyilkosságon is elgondolkozott, elmondása szerint a Jacquival való találkozás mentette meg az életét.

Már több mint egy éve vannak együtt, azóta Kaliforniából Oregonba költöztek, és együtt nevelik Theresa Rose két fiát.

A nő elmondta, hogy  a történtek miatt már nem tartják a kapcsolatot a szüleivel, akik azért sem állnak vele szóba, mert már ateistának vallja magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik