Gazdaság

Bérfejlesztés és leépítés a Magyar Telekomnál

A Magyar Telekom munkatársai 2011. júliustól 4 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, a társaság ugyanakkor összesen 300 munkavállaló elbocsátását tervezi az anyavállalattól.

A cég tájékoztatása szerint az elbocsátási költségek teljes összege megközelítőleg 3,5 milliárd forintot tesz ki, amelynek döntő hányadát 2010 utolsó negyedévében könyvelik le, kisebb hányada pedig a 2011. évet terheli.

Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés szerint a magas keresettel rendelkező, jellemzően vezető munkavállalók – körülbelül 520 fő – esetében a bérfejlesztés átlagos mértéke két százalék.

A bérfejlesztéssel összefüggően a 2011-es prémium kis hányada a társaság 2011. évi teljesítményétől függő EBITDA (kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség) túlteljesítés esetén kerül csak kifizetésre – olvasható a közleményben.

A megállapodás egyéb feltételeit is figyelembe véve 2011-re mintegy 9,5 milliárd forintos megtakarítást tervez a társaság a 2009-es végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások nélküli Teljes Munkaerő Menedzsment (TWM) költségekhez képest, ami a két év alatt összesen 8 százalékos költségcsökkentést jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik