Kultúra

Tíz év szünet után, új évaddal tér vissza a Futurama

Futurama
Futurama
A bemutatóra azonban még legalább egy évet kell várni.

A magát egy laborban ezer évre véletlenül lefagyasztó pizzafutár, Fry a jövőben folyó kalandjait bemutató, tizennégy Emmy-jelöléséből hatot díjra váltó Futurama (1999-2013) tizennégy év alatt született száznegyven epizódjával a popkultúra fontos referenciapontjává vált, feltámasztására azonban egészen mostanáig semmi esély sem látszott.

2017-ben az eredeti szereplők hangját adó színészek egy hangjátékkal ugyan előálltak, az igazi áttörésre azonban egészen mostanáig kellett várni:

az itthon kevésbé ismert streaming-szolgáltatók egyike, a Hulu ugyanis bejelentette, hogy újabb húsz részt rendelt be belőle, amit a sorozat két atyja, Matt Groening és David X. Cohen jegyez majd.

A jól ismert hangok is visszatérnek, bár az alkohollal működő robotot, Bendert életre keltő John DiMaggio részvétele egyelőre még nem tűnik biztosnak – tudta meg a Variety.

A munkák előreláthatólag még ebben a hónapban elinudlénak, így a 2023-as tervezett premierdátum is tartható lesz.

Nagyon örülök, hogy még egy esélyt kaptam arra, hogy a jövőre gondoljak… vagy bármi másra jelenen kívül

– kommentálta a hírt Cohen, akinek a véleményéhez nyilvánvalóan Groening is csatlakozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik