Tudomány

Megfigyelték, ahogy egy halott csillag széttépett bolygókat nyel el

Szakértők egy csoportja olyan törmeléket figyelt meg, amelyek egy haldokló csillag által széttépett bolygóktól származnak – írja az IFLScience. Ez az első alkalom, amikor sikerült dokumentálni, ahogy a már elpusztult csillag, egy fehér törpe felforrósítja, majd elnyeli a maradványokat.

A csapat röntgensugarakat észlelt, amelyek akkor jöttek létre, amikor az G29-38 jelű objektum extrém módon felmelegítette a gázos és kőzetes anyagokat. Korábban csak közvetett, modelleken alapuló bizonyítékokat találtak a folyamatra, az új tanulmányban viszont közvetlen megfigyelést mutatnak be.

Dr. Tim Cunningham, a Warwicki Egyetem munkatársa szerint végre láthatták, ahogy az anyag belép a csillag atmoszférájába.

Eredményeik összhangban voltak az eddigi adatokkal.

Dreamframer / Getty Images

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy sok fehér törpe közelében és felszínén nehéz elemek vannak. Az ismert fehér törpék legalább harmada, legfeljebb fele vassal, kalciummal és magnéziummal szennyezett, ami arra utal, hogy felfalták az egykor körülöttük keringő bolygók anyagát.

A Naphoz hasonló csillagok életük végéhez közeledve vörös óriássá duzzadnak, a kitágulás során pedig megsemmisítik a környező égitesteket. Mivel tömegük nem elég nagy a szupernóva-robbanáshoz, a fúzióhoz szükséges anyag elfogyása után, pusztulásukkal fehér törpévé omlanak össze.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik