Nagyvilág

Lélegeztetőgépre került az orosz pártvezető, aki állítása szerint hétszer kapott oltást

Szergej Ilnyickij / MTI / EPA
Szergej Ilnyickij / MTI / EPA

Lélegeztetőgépre került Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt elnevezésű nemzeti konzervatív parlamenti párt vezetője, akit koronavírus-fertőzéssel szállítottak kórházba, közölte az RBK orosz gazdasági lap és az URA.ru hírportál szerdán a párthoz közel álló forrásra hivatkozva.

Az RBK szerint Zsirinovszkij „súlyos, válságos” állapotban van, amit kísérőbetegségek is súlyosbítanak. Korábban szerdán a RIA Novosztyi és a TASZSZ hírügynökség is jelentette, hogy Zsirinovszkijt a moszkvai Központi Klinikai Kórházba szállították, írja az MTI.

A Mash.ru úgy tudja, hogy a Covid-19-ben szenvedő 75 éves pártvezetőnek kétoldali tüdőgyulladása van. A Readovka.ru híroldal úgy értesült, hogy Zsirinovszkij két hete betegedett meg, kezdetben enyhe tünetei voltak, de később súlyos szövődmények léptek fel nála.

A Znak.com ugyanakkor az orosz parlament alsóházi vezetéséhez közel álló forrása valótlannak minősítette a Zsirinovszkij súlyos állapotáról szóló információkat. Informátora szerint a politikus szerdán munkaügyi kérdéseket vitatott meg az Állami Duma elnökével, Vjacseszlav Vologyinnal.

December közepén Zsirinovszkij azt közölte, hogy újra beoltották a koronavírus ellen. Állítása szerint 2020 szeptembere óta hétszer kapott vakcinát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik