Zaklatás miatt büntetőeljárást indítottak a nagyatádi rendőrök egy iharosberényi férfi ellen, aki rendszeresen hívogatta, fenyegette volt élettársát – írja a police.hu
Az ügy adatai alapján a férfi tavaly szeptembertől kezdődően zaklatta volt párját. Mindennapossá válóan, több telefonhívást is kezdeményezett a nő irányába, és többször személyesen is próbált találkozni vele. A kezdetben kérlelő hangnemet később már a megfélemlítés váltotta fel, nem ritkán a volt élettársa és családja életét, testi épségét fenyegette a 38 éves gyanúsított.
A folyamat január végére odáig fajult, hogy a zaklató késő este otthonában kereste fel áldozatát, akit az ingatlan kerítésén keresztül, ruhájánál fogva szorongatni és rángatni kezdett. A 43 éves nő február 7-én feljelentést tett volt párja ellen, akit a körzeti megbízottak másnap reggel elfogtak és előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra.
A nyomozók a feltételezett elkövető ellen zaklatás bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, és a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.