Tech

3,6 milliárd dollár értékben foglaltak le lopott bitcoint egy házaspártól

Getty Images
Getty Images

A Bitfinex kriptovaluta-tőzsdén 2016-ban ellopott, több mint 94 ezer bitcoint foglaltak le az Egyesült Államokban – írja az MTI. A jelenlegi árfolyamon 3,6 milliárd dollárt érő digitális fizetőeszköz lefoglalása rekordnak számít – jelentette be kedden az amerikai igazságügyi minisztérium, közölve egyben azt is, hogy letartóztatták az ügyben gyanúsított  New York-i házaspárt is.

Az igazságügyi tárca bejelentése szerint kedd reggel vették őrizetbe New Yorkban a 34 éves Ilya Lichtenstein orosz-amerikai állampolgárt és 31 éves feleségét, Heather Morgant. Kihallgatásuk még kedden megkezdődött. Az ellopott kriptovaluta tisztára mosásával gyanúsítják őket, a tárca azonban azt nem hozta nyilvánosságra, hogy a Bitfinex elleni hackertámadással kit gyanúsítanak.

Az őrizetbe vételek és a minisztérium által valaha lefoglalt legnagyobb összeg arról tanúskodik, hogy a kriptovaluták sem jelentenek menedéket a bűnözők számára

– hangsúlyozta közleményében Lisa Monaco igazságügyi miniszterhelyettes.

2016 augusztusában számítógépes kalóz hatolt be a kínai Bitfinex rendszerébe, és több mint 2000, engedély nélküli tranzakciót kezdeményezett, mintegy 120 ezer – akkori értéken 65 millió dollár – bitcoint ellopva. Az ügyészek most 94 ezer bitcoint foglaltak le a New York-i párnál, vagyis már nem volt meg a 2016-ban ellopott, mintegy 120 ezer bitcoin jelentős része.

A kínai kriptovaluta-tőzsdéről mintegy 2000 tranzakción keresztül lopták el a bitcoinokat, amelyek Lichtenstein digitális pénztárcájába kerültek. A férfi a közösségi hálón „tech-vállalkozónak, kódolónak és beruházási szakembernek” tüntette fel magát.

A következő öt évben 25 ezer, lopott bitcoin hagyta el a férfi digitális tárcáját kriptovalutás tranzakciókon keresztül, aranyat, illetve NFT-t (nem helyettesíthető tokent, egyedi, másra be nem cserélhető digitális érmét) vettek rajta. Az amerikai igazságügyi tárca szerint a virtuális valutát pénzmosási technikákkal használták fel: például hamis identitással nyitottak bankszámlákat.

Az összeg többi részét – amely ma 3,6 milliárd dollárt ér a bitcoin árfolyamának emelkedése miatt – az amerikai nyomozók a múlt héten szerezték vissza, és felszólították a lopás áldozatait, hogy jelentkezzenek a pénzükért.

Ha beigazolódik a gyanú, a házaspárra akár 25 éves börtönbüntetés is várhat. A nyomozás folytatódik – közölte az igazságügyi minisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik