Gazdaság

Rail Cargo Hungária: leépítés vagy csőd?

A csődeljárást sem zárja ki a Rail Cargo Hungáriánál (RCH) a tulajdonos osztrák vasúttársaság, ha a szakszervezetek nem akarják elfogadni a létszámleépítést.

A volt MÁV Cargónál kedden 460 fős leépítést jelentettek be, de “ez minden bizonnyal csak a kezdet, vállalati körökben kétezer főről beszélnek” – emlékeztetett a Der Standard.

Belső források szerint ha a szakszervezet nem mond le az átalakítással és – az RCA szerint elkerülhetetlen – leépítéssel szembeni tiltakozásról, akkor értelmesebb volna “lemondani” a 2008-ban megvásárolt teherszállítási vállalatról. A “lemondás” alatt a csődeljárást értik, az RCH-nak ugyanis jelentősen csökkent a sajáttőkéje – írta a Der Standard.

Michael Wimmer, az osztrák állami vasút (ÖBB) szóvivője a lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a 460 fős leépítés nem a pályadíjakról folyó tárgyalásokkal függ össze.

Mindenesetre egyedül a nagy veszteségekkel nehezen lehetne magyarázható egy csődeljárás – jegyezte meg a Der Standard. Igaz, 2009-ben 258 millió euró forgalma volt a vállalatnak és az üzemi eredménye mínusz 16,3 millió euró volt. Utóbbi idén 26,5 millióra nő. A sajáttőke-arány azonban idén “csak” 23,9 százalékra csökken a 38,4 százalékról. Igazán jövőre lesz nehéz a helyzet – vélekedett a lap.

Christian Kern ÖBB-vezérigazgató kedden egy osztrák lapnak azt nyilatkozta, hogy a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásoktól függ, milyen további intézkedéseket hoznak a Rail Cargo Hungáriánál az első lépésként tervezett közel félezer fős elbocsátáson túl. A kétezer fős leépítésről szóló értesülésekre nem kívánt reagálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik