Foci

Összebunyóztak a kanadai focimeccsen

Kanadában is verekednek a futballisták: a Concacaf-zóna Bajnokok Ligája elődöntőjében mexikói és torontói labdarúgók estek egymásnak.

Már az elődöntőknél járnak a Concacaf-zóna labdarúgó Bajnokok Ligájának idei sorozatában. Az amerikai kontinens csapatainak szervezett kupa legjobb négy csapata közé a Toronto, a Santos Laguna, a Pumas és a Monterrey került.

A kanadai és a mexikói együttes összecsapásán Miguel Aceval a 37. percben gólt szerzett a Toronto FC-nek, s ezzel (bár akkor még nem tudta) beállította a mérkőzés 1-1 es végeredményét. Bár az utolsó percekben emberelőnyben játszott a Toronto,  ez is kevés volt a győzelem megszerzéséhez.

Az utolsó sípszó előtt Darwin Quinterót kiállították, így már a második játékosát veszítette el a Santos Laguna. Korábban Osmar Marestől, a Santos egyetlen góljának szerzőjétől kellett búcsút venniük. Mint azt a Toronto kapitánya, Julian de Guzman elmondta, Quintero lefejelte Ashtone Morgan, és ezután tört ki a verekedés.

A Santos edzője szerint pedig hibás döntés volt a kiállítás és a kanadai játékos kellett volna piros lapot kapnia, ez hergelte fel a játékosok. A visszavágó egy hét múlva lesz.

Az ominózus jelenetsor:

Eredmények – Bajnokok Ligája, elődöntő, Concacaf-zóna
Toronto FC – Santos Laguna 1-1
gólszerzők: Aceval (37.), illetve Gomez (30.)
piros lap: Martinez (77.), Quinteiro (90.) – mindketten Santos
Monterrey – U.N.A.M. Pumas 3-0
gólszerzők: Llanas (7.), Nigris (59., 71.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik