A szerdán kihirdetett nem jogerős ítélet szerint összesen 16 millió 528 ezer 315 forint és ennek 2006 január elsejétől számított kamatai illetik meg a felpereseket.
A munkaügyi perre azért került sor, mert a kórház egy akkor érvényben lévő, azóta az Alkotmánybíróság (AB) által már megsemmisített kormányrendeletre hivatkozva alacsonyabb összegű ügyeleti díjat fizetett, mint amennyi a dolgozókat megillette volna.
A dolgozók keresetükben eredetileg nagyobb összeg, több mint 77 millió forint elmaradt ügyeleti díj megítélését kérték a bíróságtól, de időközben a kirendelt igazságügyi könyvszakértő szakvéleményét elfogadva a követelést a felperesek leszállították.
Az ítélet nem jogerős, ekképp a feleknek a határozat írásba foglalása és kézhez vétele után 15 napjuk van arra, hogy döntsenek az esetleges fellebbezésekről.